paulownia-hungary
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Cégünkről
 
Rendelés
 
Képekben
 
Köszöntünk

A Royal Crown Bt. arra vállalkozik, hogy Európában és elsősorban Magyarországon megismertesse és meghonosittassa azt a fát, amely az elmúlt évtizedben forradalmasitotta a világ ökoszisztémájának javitását és a fakitermelés hatékonyságát.

A fa, amelyet okkal neveznek világszerte Fejedelemfáknak, képes önmagát hétszer reprodukálni éveken keresztül, amely megoldást jelent az erdők újratelepitésének problémájára is. Nem kell újabb és újabb csemetéket elültetni, ugyanazt a fát hétszer lehet kitermelni, szálegyenesen, görcsök nélkül újranöveszti a törzsét.

A fának több fajtája, egészen pontosan hét fajtája létezik, amelyek hasznosithatók mind a disznövénykertészetben, ornamentális célokból, mind pedig gazdasági célokból, erdősitésre, fakitermelésre.

Szeretnénk bemutatni, hogy a világon milyen sikerrel telepitik e fákat, mekkora hozamot képesek termelni és milyen sokszinű felhasználási lehetőségeket rejt magában.

 

A cég tevékenységének középpontjában a Fejedelemfák, más néven a P. Karlosak előállitása, nagybani szaporitása, értékesitése áll. A rendkivul gyors ütemben növekvő, fertőzésektől mentes, rovarok által elkerült, önregeneráló, kiemelkedő minőségű keményfa egy keresztezett génállományú növény, amely drasztikusan lecsökkenti az erdők kialakulásának idejét. Ugyanakkor esztétikai megjelenése parkositási célokra is tökéletesen alkalmassá teszi.

 

Génállományunk a világ minden részéből a legjobb minőségű genetikai állományfajták keresztezésének eredménye, amely biztositék a magas minőséghez.

 

A Fejedelemfák fajtái rendkivül gyorsan betörhetnek a piacra, hiszen a telepités után alig egy év alatt akár három méteres magasságot is elérhetnek, a felnőtt fák szálegyenesek, magasságuk eléri a 18-20 métert, mellmagasságban az átmérőjük minimum 60 centiméter. Az első két évben már piaci értékesitésre alkalmas a papirgyártás alapanyagaként, szigetelőanyagként, teljes felnőtt kori jellemzői négy éves korára alakulnak ki.

 
A fáról
 
Előnyei
 
Telepités
 
A faárúról
 
Befektetés
 

Magyarország legnagyobb online játékközössége! Megannyi újdonság vár! Rengeteg új lehetõség! Regisztrálj most!    *****    JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS    *****    Jang Keun Suk - Ismerd meg Ázsia Hercegét! :) Képek, videók, fordítások. Gyere és nézz be! :) ~ JangKeunSuk.gportal.hu    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER! - ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER! - ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER! - ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER!    *****    Szereted a KAT-TUN fiú bandát vagy a NO.6 animét? Nézz be hozzám, napi frissekkel várlak! :) KAT-TUN & NO.6 <3    *****    INTERNETES MUNKALEHETÕSÉG! Kommunikációs - kapcsolattartó munka, fõállás mellett végezhetõ!Jelentkezz! KATT.    *****    LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!    *****    ~ Forever Young ~ egy blog, egy író, sok ezer gondolat... Az író, aki örökké fiatal akar maradni. ~ Forever Young ~    *****    MWD Design - Olcsó, egyedi oldal létrehozása, G-Portálos, e107-es és Joomlás oldal designolása, matrica készítés...    *****    EGY SZERELMES NÕ VISZONTAGSÁGAI! Õszinte vallomás szexrõl, szerelemrõl, flörtölésrõl!    *****    Ingyenes nappali OKJ képzések - több mint 40 féle szeptemberben induló tanfolyam INGYEN - foglald le a helyed MOST ITT!    *****    Tatabányán és környékén könyvelés, adóbevallás, bérszámfejtés, adótanácsadás szolgáltatás    *****    A Magyar Telekom még mindig nem döntött, hogy ki fizeti a telefonadót - Legfrissebb hírek a mobilszolgáltatókról    *****    G-Portál História - A G-Portál történelme kezdetektõl a napjainkig. Játékok, nyeremények és sok más. :)    *****    JOSH HUTCHERSON // HUTCHERSONLINE // Josh Hutcherson magyar rajongói oldala | JOSH HUTCHERSON // HUTCHERSONLINE //    *****    Kinyílt Magyarország egyetlen mûködõ Booboo Stewart rajongói oldala!Ismerd meg Booboo-t!Nézz be az oldalra,nem bánod meg    *****    Saját készítésû designok, rajzok, írások és fotók garmadája található meg nálam. Egy pillantást megér, nem? Chrome~    *****    Designer divat - cipõk, táskák, tippek, trendek, lookbook, újdonságok, érdekességek... nézz be!    *****    Hiteled kiváltása vagy ingatlanvásárlási lehetõég. Május 31 .-ig elõregisztráció. http://href.hu/x/hsx0 Katt........