paulownia-hungary
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Cégünkről
 
Rendelés
 
Képekben
 
A Fejedelemfáról

A Fejedelemfa egy rendkivul gyors ütemben növekvő, fertőzésektől mentes, rovarok által elkerült, önregeneráló, kiemelkedő minőségű keményfa, amely drasztikusan lecsökkenti az erdők kialakulásának idejét.

Ugyanakkor esztétikai megjelenése parkositási célokra is tökéletesen alkalmassá teszi.

A Fejedelemfák szövetkultúrákból alig egy év alatt három méteres magasságot érnek el, a felnőtt fák szálegyenesen nőnek, magasságuk eléri a 18-20 métert, mellmagasságban az átmérőjük minimum 60 centiméter.

Az első két évben már piaci értékesitésre alkalmas a papirgyártás alapanyagaként, szigetelőanyagként, teljes felnőtt kori jellemzői négy éves korára alakulnak ki. 

Köztudott, hogy rohamosan épitkező és nagy léptékben fogyasztó társadalmaink hamarosan felélik fakészleteiket is, ennek szomorú eredménye az esőerdők kiirtása.

Rohamosan csökken a felhasználható lágy, illetve keményfák állománya, aminek eredményeképpen a faáru és a deszka felvásárlói piaca egyre nagyobb lesz, mivel szűkűl a kinálat és növekszik a kereslet.

Ennek eredményeképpen kiszámitható, hogy néhány éven belül a mostani telepitési módszerekkel és eredményekkel nem lehet a piac követelményeit kielégiteni, szükség van valami újra. 

Ennek az egyre égetőbb piaci szükségletnek eleget tudna tenni a Fejedelemfák telepitése, amelynek mindezek mellett olyan előnyeit is élvezhetnénk, mint a rendkivűl fontos környezetvédelmi tényezők.

Egyszerre tudunk javitani a környezetszennyezésen és kiemelkedő minőségű faáru kinálatának.

 
A fáról
 
Előnyei
 
Telepités
 
A faárúról
 
Befektetés
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.